Blog, Gyereknevelés kreatívan, Szülői szerepek

Így kerekedj felül a lefekvés körüli csatákon

gyerek nem alszik

Szereti a babád vagy a kisgyermeked az éjszakai életet? Megvan a megoldásunk a legnagyobb altatás körüli problémáidra.

Mondjátok el, hogyan altassuk el a gyereket!

Ez az elsődleges téma minden új szülőnél. Maga mögé utasít minden más problémát a szülőség univerzumában, beleértve a szoptatás mikéntjét és még azt is, hogy mikor kéne a babának megfordulni. Ezek mind nem számítanak. Csak mondjátok meg, hogyan altassam el ezt a gyereket! Legyünk őszinték: azért akarjuk, hogy aludjon, mert aludni akarunk.

De amikor minden éjszaka egy merő harc, sok szülő érzi úgy, hogy soha többé nem fog aludni.

,,Nehéz szülőnek lenni, amikor nem alszol eleget’’

– ért egyet Annika Brindley, Washington, D.C.-beli székhelyű altatási tanácsadó és háromgyermekes anya. De más szakértőkhöz hasonlóan ő is azt ígéri, hogy az altatás csatáit igenis meg lehet nyerni. Olvass tovább, hogy megtudd, hogyan!

Babák (születéstől 18 hónapos korig)

A kisbabák összesen napi 12-13 órát alszanak, amely 6 hónapos koruk körül 11-12 órára esik vissza. De persze minden baba más. Egyesek többet alszanak, mások kevesebbet. ,,Minden baba aludni akar’’ – mondja dr. Jodi Mindell a Philadelphia Gyermekkórház Alvásközpontjának aligazgatója, és a Sleeping Through the Night (,,Átaludni az éjszakát’’) című könyv szerzője. A legjobb módja az éjjeli csatákban való diadalmaskodásnak az, ha segítünk a picinek – azzal, hogy rendszert biztosítunk számára, és megtanítjuk neki, hogyan nyugodjon meg magától.

Tipikus Alváscsata #1: A baba nem alussza át az éjszakát

Megoldás: Először is, barátkozz meg azzal, hogy az ,,átaludni az éjszakát’’ fogalma semmiképp sem nyolc óra egybefüggő alvást jelent. Az öt vagy hat óra valósághűbb. Egy baba elméletben ezt 3 vagy 4 hónaposan teljesítheti, amennyiben nem éhes, nem beteg és a pelenkája sem nedves. Mármint, ha hagyod. A problémák azzal kezdődnek, amikor a szülők képtelenek elviselni a gyerekszobából kiszűrődő, elkínzott sírásnak tűnő hangokat, ezért berohannak a szobába, hogy felvegyék, megnyugtassák, ringassák, vagy megszoptassák. Minden szülő ismeri ezt az érzést. De ezzel tudattalanul előkészíted a terepet a rossz alvási szokásoknak, amelyek az egész családot mérgezni fogják.

Ez a fektetési rutinnal kezdődik. ,,A szülők beleesnek a babájuk álomba tutujgatásának hibájába’’ – mondja Mindell.

,,Ami egy bensőséges, pozitív, megnyugtató rituálénak indul, az rossz szokásként végződik, mivel most már a baba nem tud ölelés nélkül elszunnyadni. Ha hat hónapon keresztül mindig úgy ringattad álomba a csöppséget, ne lepődj meg rajta, hogy most sem a Nagyi, sem Apu, sem a bébiszitter nem tudja elaltatni.’’

A ,,jó’’ alvási szokások maguk után vonják azt, hogy a babát már akkor leteszed a kiságyába, amikor még ébren van, így megtanul magától elaludni. Amint ezt megtanulja, képes lesz visszaaludni az éjszaka közepén is, ha felébred. Ha jelenleg úgy ringatod vagy szoptatod álomba a babád, némi munkát fog igényelni az, hogy a segítséged nélkül is elbóbiskoljon. Kezdheted bármilyen időintervallummal, amit elfogadhatónak érzel (mondjuk, öt perccel), biztosítsd róla, hogy ott vagy és minden rendben van, de ne vedd fel!

Néhány szülő számára ez a folyamat érzelmileg kiborító, több óra is lehet, mire a baba abbahagyja a sírást és elalszik. De a legtöbbeknek ez a legrosszabb időszak két-három éjszaka után véget ér, és nagyjából egy hét után a megtanul a kicsi magától megnyugodni. Amikor felsír éjjel, ugyanezt az irányelvet kell követned – miután ellenőrizted, hogy száraz-e a pelenka, és megbizonyosodtál róla, hogy nem éhes és nem fáj semmije. Amíg nem működik a dolog úgy is, hogy még csak a szobába sem vagy, ülj mellé, hogy tudhassa, ott vagy vele. Lassan haladj kifele a szobából, egy kicsit távolabb minden este. Hosszabb időbe kerül, mire megtanulja, hogyan nyugodjon meg saját maga, de el fogtok jutni odáig is.

Tipikus Alváscsata #2: A baba nem alszik el

Megoldás: Ha a babád képtelen elaludni éjszaka, az jó eséllyel azért van, mert nem aludt eleget nap közben és most teljesen ki van készülve. Talán azt hinnéd, hogy ha a kicsi kihagyta a délutáni szundit és egész nap játszott, akkor estére ki lesz ütve, módot adva a szüleinek, hogy édesdeden elmerüljenek a zavartalan alvásban. De ez nem így működik. Furcsa tény, hogy ha a baba alszik nap közben, akkor könnyebben elalszik este.

Vagyis azért, hogy az éjjeli fektetés simán menjen, a legtöbb babának szundirutinra van szüksége. De ha nem találja meg a saját alvásmintáit, akkor hogyan veszed rá, hogy elszunnyadjon? A legtöbb baba készen áll egy reggeli szundira másfél-két órával azután, hogy felébredt. Szóval, ha a pici 7-kor kel, talán már 8:30-kor újra elaludhat. Még ha nem is tűnik fáradtnak, próbáld lefektetni! Ha addig vársz, amíg már a szemét kezdi dörzsölni, akkor talán elmulasztod az alkalmat. Hasonlóan, a délutáni alvás következzen nagyjából két órával azután, hogy felébredt a reggeli szundiból. Ha 10-kor ébredt, akkor megetetheted 11:30-kor és leteheted aludni délben. Kerüld el azt a hibát, hogy túl sokáig tartod ébren a babát éjjel!

,,Jobb előretolni a lefekvést, amikor a baba készen áll az alvásra, de nem túl fáradt még’’

– mondja Brindley.

Kisgyermekek (18 hónaptól 2,5 éves korig)

Minden valamirevaló tipegő megpróbál mindent, hogy elkerülje a lefekvést. Még ha jó alvó is volt, a csöppség által újonnan felfedezett függetlenség ellenkezni fog azzal, hogy lezárja a napot. Túl sok dolog történik a világban, amit nem akar kihagyni, még ha olyan, látszólag unalmas dolgokról is van szó, mint a porszívózás vagy az esti mosogatás. De még ha beléjük is van kódolva az ellenkezés, a kisgyermekeknek nagyobb szükségük a napirendre, mint valaha.

Tipikus Alváscsata #3: A pici nem hajlandó az ágyában maradni

Ezek az évek, amikor a gyerekek a kiságyról nagyobb ágyra váltanak. Nagy lépés, az biztos! De még annál is nagyobb fejfájást tud okozni az alvás után sóvárgó szülőknek.

Megoldás: Fontold meg az elhalasztását annak, hogy nagyobb ágyra válts! Fejlődési szempontból vannak gyerekek, akik hároméves korukig nem állnak készen az ágyra. Talán még azt sem értik, mit jelent nyugton maradni. Azok a gyermekek, akik a kiságyban még jó alvók voltak, gyakran kifordulnak magukból, amikor hirtelen fizikai korlátok nélkül kéne ágyban maradniuk. Persze ha amúgy kimászna, ezért aggódsz a biztonságáért, illetve, ha szükséged van az körbekerítésére, hogy végre eljuss oda, ahová a király is gyalog jár, akkor tedd, amit tenned kell.

Számíts rá, hogy a nagyobb ágy az újdonság erejével hatva fog némi lefektetés utáni élénkséghez vezetni. Hogy miképp tartsd a kisgyermeked az ágyban? A válasz függhet attól, hogy mit csinál az ágyon kívül. Ha elhagyja a szobáját, akkor az kell, hogy nyugodtan visszakísérd a szobájába, a lehetséges legkevesebb figyelmet adva neki (hiszen, ha azt látja, hogy a megjelenésével jelentős hatást válthat ki, újra meg újra ki fog jönni). Ha a szobájában marad, hogy elővegye a könyveit és a játékait, dönthetsz úgy is, hogy ezt figyelmen kívül hagyod, attól függően, hogy meddig marad ébren. Jodie Mathies, az oakland-i Californiából, azt mondja, hogy amikor a lánya kétéves volt, hagyta őt a lefekvés után játszani, amíg csendben volt és a szobájában maradt. ,,Általában egy órával később ránéztem. Ilyenkor mindig már aludt, gyakran másik ruhában és tündérszárnyakkal.’’

Ovisok (3-tól 5 éves korig)

Hívhatod őket profi kisgyerekeknek. Nagyobbak, jobbak, okosabbak, és kevésbé valószínű, hogy a kívánalmaidnak megfelelően járnak el, hacsak nem ránevelted őket erre.

Tipikus Alváscsata #4: Vég nélküli visszahívások

Megoldás: Teremts egy száraz, kíméletlen lefekvési rendet, és hajtsd végre minden egyes este hiba nélkül, így a gyermek pontosan tudja, hogy mire számíthat! Mindell 30-40 perces rendszert javasol, ami estéről estére változatlan. Add meg a csöppségnek a kontroll érzetét azzal, hogy egyes elemeket ő választhat meg! Először a mese, vagy a fürdés? Melyik két könyvet szeretnéd? A rutin megkezdése előtt jelents be egy ötperces haladékot, és állíts be egy időzítőt! Amint az idő lejárt, ideje elkezdeni a szokásos programot. Legyél következetes! Meg fogsz lepődni, mennyire rááll a gyermeked a szokásos menetre, még akkor is, ha panaszkodik, hogy nem álmos. És amikor kész, akkor kész. De mi van, ha az kis óvodásod próbálja elnyújtani a rutint még egy könyvvel, még egy pohár vízzel, még egy dallal?

Egy ,,lefekvési táblázat’’ hasznos eszköz lehet, amely arra apellál, hogy az óvodás korúak szeretik a szabályokat. Foglald bele az összes lehetséges halogató taktikát, ami csak eszedbe jut! Amikor a csemete egy harmadik könyvet követel, hivatkozz a táblázatra! ,,Nem tartalmazza a harmadik könyvet, Kicsim.’’ Szintén juttathatsz számára egy ,,alvási jegyet’’, amellyel kiválthat még egy könyvet vagy egy pohár vizet. Rajtad múlik, hányszor kaphatja ezt meg – bármi lehet heti egy alkalom és minden este között. Ha engeded neki, hogy ő is nyerjen a dolgon, az neked annál nagyobb győzelem.

Minden nehezebbnek tűnik, amilyen, ha nem jutsz elég alváshoz. Próbáld ki ezeket a tippeket, és javulni fognak a kilátásaid! Akkor pedig lesz elég energiád és idegeid legyűrni a következő szülői kihívást!

Átállás a Családi Ágyról

Az együtt alvás szép dolog volt egy ideig. De most, hogy már nagyobb a gyerek, a férj és feleség szeretné visszakapni az ágyát. Ha nem az intimitásért, akkor pusztán azért, hogy végre az éjszakánként a hátukba ékelődő pár pici talpacska nélkül aludjanak.

Várd ki az alkalmat! Várj, amíg az élet ismét nyugodttá válik, különösebb változások nélkül: nem merül fel a kistesó, már szobatiszta, és megszokta az óvodás napirendjét.

Kezdj kis változtatásokkal! Bíztasd rá, hogy a kevéssé ijesztő nappali szundit a saját ágyában töltse!

Engedd, hogy a szobádban maradjon – de nem az ágyadban! Dr. Jodi Mindell alvási szakértő azt javasolja, hogy tegyél egy matracot az ágyad lábához. Mondd neki, hogy most az az ő különleges kis ágya a te szobádban, amíg készen nem áll arra, hogy a sajátjában aludjon. Vagy tedd a matracot az ő szobájába, és aludj te rajta, amíg megszokja, hogy hazai pályán van. Legyél türelemmel! Dolgozd át magad az egy- vagy kéthetes folyamaton!

Ha elkerülhetetlenül felbukkan a szobádban az éjszaka közepén, fektesd le a matracra vagy kísérd vissza a szobájába, a lehető legkevesebb felhajtással!

Ajánljuk még:

1 thoughts on “Így kerekedj felül a lefekvés körüli csatákon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük