Blog, Egészséges gyermekkor

6 mítosz a babafogakról

baba fogak ápolása

Összeszedtük csokorba az apró babafogakra vonatkozó tényeket, hogy segítsünk neked eligazodni a rengeteg információ között, és hogy időben el tudd kezdeni a csecsemőd megfelelő fogápolási szokásainak kialakítását.

Felnőttként – miután már hosszú évek óta foglalkozunk saját fogainkkal – azt gondolnánk, hogy a csecsemő apró fogacskáinak ápolása nem nagy ügy és simán megbirkózunk vele. Ennek ellenére még mindig sok a zavar és félreértés, hogy pontosan mit is kell tenni, amikor a fogak a gyermekünk 6 hónapos kora körül megjelennek. Ez az összeszedett 6 szakértői tanács segít eloszlatni a bizonytalanságokat és néhány általános tévhitről lehúzni a leplet.

1. tévhit: A baba fogai nem olyan fontosak

TÉNY:  Igen igaz, hogy a baba tejfogai átmeneti jellegűek, és végül ki fognak esni. Ennek ellenére számos funkcióval bírnak, és nem csupán cuki kis fogacskák. 

„A csecsemőfogak nélkülözhetetlenek az étkezéshez, a megfelelő táplálkozáshoz, az arc szerkezetéhez és a felnőtt fogak befogadásához szükséges helyek fenntartásában”

– mondta Homa Amini, fogász szakorvos, a Numbai Nationwide Gyermekkórház gyermekgyógyászati ​​vezetõje. Ha egy fog túl korán esik ki, mert rossz, akkor a többi fogak eltolódhatnak, tehát nincs elegendő hely a felnőtt fog későbbi beépüléséhez. Az apró fogak másik nagyon fontos szerepe: a baba beszédfejlődése. Szüksége lesz a fogaira, hogy a megfelelő hangokat helyesen ki tudja ejteni.

2.tévhit: A fogak megbetegedhetik a gyermekét

TÉNY:  Noha hallottál már arról, hogy a fogzás hasmenést, lázat és számos más problémát okoznak, a legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy a tünetek valójában meglehetősen enyhék. Egy nemrégiben végzett gyermekgyógyászati tanulmány szerint az ínyirritáció, -nyáladzás és az ingerlékenység a fogzással kapcsolatos leggyakoribb tünet; néhány csecsemőnél enyhe hőemelkedés is tapasztalható. Azonban a valódi láz (38 fok vagy annál magasabb) nem kapcsolódik a fogak előbukkanásához – mondja Jade Miller, DDS, az Amerikai Gyermekorvosi Fogászati ​​Akadémia (AAPD) elnöke. Így ha gyermeked több jelét mutatja egy lehetséges megbetegedésnek, feltétlenül keresd fel és egyeztess a gyermekorvosoddal.

3.tévhit: Napi egyszer meg kell mosnia a fogait

TÉNY:  Naponta kétszer javasolt a baba fogának ápolása. 

” Körülbelül 24 órára van szüksége a lyukasodást okozó – általában plakk-ként emlegetett – baktériumfilmnek ahhoz, hogy kellően megerősödjön a fogszerkezet károsításához.”

– mondja Dr. Miller. „Nem valószínű, hogy bárki – akár gyermek, akár felnőtt – napi egyszeri fogmosással el tudja távolítani az összes plakkot. Ezért azt javasoljuk, hogy naponta kétszer mossátok meg a baba fogait, hogy javuljon a plakk alaposabb eltávolításának valószínűsége. ” Mielőtt előtörnének az első fogacskák, tisztítsd meg a baba száját és az ínyét nedves mosókendővel. Az első fogak kibújása után válts egy kicsi, lágyszőrű fogkefére, és óvatosan használd a fluoridtartalmú fogkrémet. Bőven elegendő egy kis mennyiség, rízsszem méret. Használata: helyezd a fogkefét a baba ínyvonalára és sikáld a fogakat kis körökben, ügyelve arra, hogy minden fog eleje és háta is érintve legyen. Ebben az időben még ne aggódj a fogselyem miatt, akkor érdemes ezzel foglalkozni, amikor a két kis fog már érinti egymást.

4.tévhit: A gyerekeknek nem szabad fluoridtartalmú pasztát kapniuk 2 éves korukig

TÉNY: ez a tévhit egy korábbi felvetés, ma már a szakértők javasolják a fluorid tartalmú fogkrémek használatát már a kezdetektől fogva.

“A fluorid használata jelentősen csökkenti a fog romlásának az esélyét”

– mondja Dr. Miller. A fluorid későbbi korban való bevezetését azért szokták javasolni, mert nagy mértékben befolyásolhatja a gyermek fogainak külsejét, fehér foltokat vagy durva, bemélyedt felületeket okozva, valamint a nagyon kis gyermekeket előszeretettel nyelik le a fogkrémet. Ezek elkerülése végett ajánlják a szakértők a nagyon kis fogkrém használatát.  Sok esetben vagyunk úgy – a fogkrémek választékát nézve – hogy olyan fogkrémet válasszunk babánknak, ami “kifejezetten babák számára” címkével rendelkezik.

“Fontos tudnunk azonban, hogy ha a fogkrém nem tartalmaz fluoridot, akkor az nem nyújt semmilyen megelőzést a fogak romlása ellen”

– mondja Dr. Amini. Technikailag minden fluorid fogkrém ugyanazzal a koncentrációval rendelkezik, de a gyerekek fogkrémének íze kellemesebb lehet. Viszont mindenképpen mellőzni kell azokat a felnőtt fogkrémeket, amelyek fehérítő vagy fogkőoldó adalékanyagokat is tartalmaznak!

5.tévhit: A csecsemők fogai nem lyukadhatnak ki

TÉNY:“Ha már van foga, akkor bizony ki is lyukadhat” – mondja Jill Lasky, a Lasky Pediatric Dental Group gyermekgyógyászati ​​fogorvosa. És bár a baba fogai végül kiesnek, ez nem jelenti azt, hogy a romlás kicsi vagy átmeneti probléma. ” Ha nem kezelik, akkor a csecsemőfogak üregei a fogak fertőződését vagy tályogosodását okozhatják” , ami fájdalmat és duzzanatot okozhat” – mondja Dr. Miller.  Ezenkívül az állandó fogak a babafogak gyökereinek a végén alakulnak ki, tehát a babafogak bármely fertőzése károsíthatja az állandó fogat. Valójában egy tanulmány megállapította, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek babakorában szuvasodott a foga, azoknál háromszor nagyobb az esélye a felnőttkori fogszuvasodásnak.

A fogkefe használatán kívül a legfontosabb módja annak, hogy csökkentsék a baba fogüregek kialakulásának valószínűségét, ha elkerülsz minden cukros üdítőitalt, cukrozott gyümölcslevet.

“Az üregeket okozó baktériumok szeretik a cukrot és a szénhidrátokat” – mondja Dr. Miller.  Miután a baba elalszik, az édes folyadék a szájában felgyülemlik, és lehetőséget ad a szuvasodás kialakulására.

Szintúgy kerüld el a közös evőeszköz használatot vele vagy a cumijának a száddal való tisztítását, mivel ezzel átadhatod a babának a saját szuvasodást okozó baktériumaidat. Keress fel egy gyermekfogászt, ha a kisbabád szuvasodás jeleit mutatja, vagyis ha lesikálhatatlan fehér, sötétbarnás vagy fekete foltok vannak a fogain, vagy ha egy fog repedtnek illetve letörtnek látszik (amennyiben ezt nem külső sérülés okozta).

6.tévhit: Az első fogászati ​​ellenőrzést elég 3 éves korig elvégezni

TÉNY: Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia és az AAPD is azt javasolja, hogy vigyük el csecsemőnket vagy az első fogak megjelenésekor vagy legalább 1 éves koráig. A gyermekek kb. 60% -ánál alakul ki fogszuvasodás 5 éves korukra, és nem ritka, hogy a csecsemők a fogaik korai romlás jeleit mutatják. A fogorvos első látogatásánál megvizsgálja a baba szájüregét, jelenlegi fogacskáit és megbeszéli veled, hogy mit tehetsz az egészséges szájhigiénia és fogápolás érdekében. Utána fél évente vagy a fogorvos egyedi elbírálása alapján szükséges a fogászati ellenőrzést elvégezni.

6+1 tévhit: Nincs szükség rágókára és egyéb segédeszközre a fogak áttörése esetén

TÉNY: amikor előbújnak az első fogak tény, hogy rágóka és egyéb segédeszköz használata nélkül is ki tudnak bújni a fogacskák. DE! Ha szeretnéd megkönnyíteni babád számára ezt a lássuk be elég fájdalmas folyamatot, akkor javasoljuk olyan speciális rágókák, vagy rágókás kesztyűk használatát, amik csökkentik a viszketést, segítik a fájdalom enyhítését és még vidám mintákban is készülnek.


Ajánljuk még:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük